Van egy furcsa jelenség, amit negyven fölött szinte mindenki megtapasztal. A tavalyi nyárról pár kép marad, a tíz évvel ezelőtti évekről még annyi sem, egy harminc évvel korábbi nyárról viszont pontosan tudjuk, hol voltunk, kivel, milyen zene szólt, és mi volt rajtunk. Ez nem nosztalgikus önáltatás. Mérhető, és régóta ismert jelensége az emlékezetkutatásnak.
Az emlékezet görbéje nem egyenletes
Ha megkérnek valakit, hogy soroljon fel életeseményeket, majd ábrázolják, hány emlék melyik életkorból származik, nem egyenletes eloszlást kapunk. A friss évekből sok emlék jön, ez természetes. Aztán a görbe leesik, és valahol a tizedik és a harmincadik életév között újra megugrik.
Ezt a kiugrást nevezi a szakirodalom visszaemlékezési csúcsnak. Negyven fölötti embereknél figyelhető meg következetesen, és különböző kultúrákban, különböző módszerekkel is előjön. Ha hívószavakkal kérdeznek, a csúcs nagyjából a kilencedik és a huszonharmadik év közé esik. Ha a legfontosabb emlékeket kérik, később, körülbelül a tizenötödik és a huszonnyolcadik év közé.
Egy 2005-ös, Janssen és munkatársai által végzett vizsgálat amerikai nőknél tizenhárom, férfiaknál tizenhét év körül találta a csúcsot. Hasonló eredmény jött ki lengyel és japán résztvevőknél is.
Miért pont az a két évtized
Három magyarázat szokott együtt szerepelni, és valószínűleg mindhárom igaz egyszerre.
Az újdonság. Abban az időszakban történik a legtöbb először. Az első munkahely, az első önálló lakás, az első komoly kapcsolat, az első külföldi út. Az agy az újat jegyzi meg, a rutint nem. Egy húsz éve ugyanúgy telő szerdát nincs mihez kötni.
Az önkép. Ekkor alakul ki az, amit magunkról gondolunk. Azok az események, amelyek ehhez hozzájárultak, erősebb helyet kapnak, mert folyamatosan hivatkozunk rájuk.
Az élettörténeti forgatókönyv. A kultúra megmondja, mikor mi szokott történni egy életben. Ezek a várt fordulópontok, a ballagás, az esküvő, az első gyerek, eleve kiemelt helyre kerülnek az emlékezetben.
Van egy negyedik tényező is, ami inkább az alsó határt magyarázza. A gyermekkori amnézia miatt nagyjából nyolcéves kor előttről alig marad tartós, személyes emlék. Nem azért, mert nem történt semmi, hanem mert az emlékezet akkor még másképp dolgozik.
Nem csak az emlékek, a kedvencek is
A kutatók ugyanezt a görbét megtalálták ott is, ahol elsőre nem számítanánk rá: a kedvenc könyvek, filmek és lemezek eloszlásában. Holbrook és Schindler már 1989-ben kimutatta ezt a zenei ízlés alakulásánál, Janssen és munkatársai pedig 2007-ben a kedvenc könyvek, filmek és lemezek időbeli eloszlását vizsgálták meg.
Magyarul: nem véletlen, hogy a legtöbb ember kedvenc dalai abból az évtizedből valók, amikor tizenöt és huszonöt között volt. Nem az a korszak volt zeneileg jobb. Az agy volt fogékonyabb.
Ezért működik olyan megbízhatóan a régi zenékhez kötődő felidézés is. Elég néhány cím, és a hozzá tartozó egész időszak visszajön. A táncdalfesztiválos évek például sok ötven fölötti embernél pontosan ebbe a sávba esnek, és jellemzően akkor is beugranak a nevek, ha valaki évtizedek óta nem hallotta őket.
A tárgyak ugyanígy működnek
Nem csak a zene hoz vissza korszakot. A hétköznapi tárgyak és helyzetek legalább ennyire erősek, mert ezekhez nem egy esemény kötődik, hanem egy egész életforma.
Aki emlékszik a kimért áruval dolgozó boltokra, a betétdíjas üvegre és a zsírpapírba csomagolt felvágottra, annak ezek a részletek nem adatok, hanem környezet. Egy régi boltokról szóló kérdéssor végigolvasása után a legtöbben arról számolnak be, hogy eszükbe jutott a sarki üzlet szaga is, pedig arra nem kérdezett rá senki.
Mit lehet ezzel kezdeni
Két dolgot.
Az egyik, hogy az újdonság tényleg hat. Ha valakinek az az érzése, hogy az utóbbi évek összefolytak, annak rendszerint nem a memóriájával van baj, hanem azzal, hogy túl sok volt bennük az ismétlődés. Egy új útvonal, egy új tanfolyam, egy új város ad az emlékezetnek kapaszkodót.
A másik, hogy a felidézést gyakorolni lehet. Nem kell hozzá semmilyen eszköz, elég néhány perc naponta, amikor fejből kell előhívni valamit. Erre jól használható egy napi kvízoldal is, ahol minden reggel új feladvány kerül ki, és nem a nehézség a lényeg, hanem a rendszeresség.
A húszéves korunk éles képei nem azért maradtak meg, mert szebbek voltak. Azért, mert akkor minden új volt. Ebből annyi tanulság mindenképp levonható, hogy az újdonságból felnőttként is érdemes többet engedni magunknak.
